Hófehérke szelet

2016. január 24., vasárnap · Posted in ,


Hozzávalók a lapokhoz:
  • 60 dkg liszt,
  • 18 dkg vaj,
  • 15 dkg cukor,
  • 1 tojás,
  • 2 dkg szalalkáli,
  • ¼ liter tej.
Hozzávalók a krémhez:
  • 1 liter tej,
  • ¼ kg cukor,
  • 8 evőkanál liszt,
  • 20 dkg vaj,
  • 3 citrom leve.
A tejet megmelegítettem, beletettem a szalalkálit, hagytam felfutni, majd a többi hozzávalóhoz adtam és tésztát gyúrtam belőle. 6 egyenlő részre osztottam és 6 lapot nyújtottam belőle. A tepsi hátára helyezett sütőpapírra tettem és megsütöttem. Vigyázni kell, mert hamar megbarnul és akkor már kemény, tehát akkor kell kivenni, amikor még fehér, nem kezd barnulni.
A krémhez a tejet felfőztem, hozzáadtam a cukrot és 8 evőkanál lisztet és kavarás mellett addig főztem, amíg sűrű krémet kaptam. Kavargatás mellett hagytam kihűlni, majd hozzáadtam a citromok levét és a vajat. Ezzel a krémmel töltöttem meg a lapokat.
24 órára hűtőbe tesszük, hogy a lapok puhuljanak. Tálaláskor a tetejét megszórjuk porcukorral és szeleteljük.

6 Responses to “Hófehérke szelet”

  1. Jaj de jól hangzik, el tudom képzelni milyen finom lehet! Legszívesebben én is azt mondanám hogy kipróbálom, de kicsit félek a sok lap sütésétől :-)

    VálaszTörlés
  2. Régebben gyakran készítettem csokikrémmel. Ki fogom próbálni ezzel a citromossal. Egyszer ettem, fenséges volt.

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon finom, érdemes a lapok sütését bevállalni, gyorsabban megy, mint gondolnátok :)

    VálaszTörlés
  4. Elkészítettem. Itt van. http://korsocska.blogspot.hu/2016/05/hofeherke-szelet-anyak-napjan.html
    Finom volt.Köszönöm.

    VálaszTörlés
  5. Szeretném megköszönni a Wiccan Duma nagy segítségét. A lányom mélyen a kábítószer-függőségbe került, kipróbáltam a rehabilitációt és mindent, hogy abbahagyja, de semmi sem működött, sokat sírtam az egész helyzet miatt, mert anyaként kudarcnak éreztem magam. De mindez megváltozott, miután találtam egy megjegyzést az interneten arról, hogy a Wiccan Duma embereken segít. Örülök, hogy a lányom megszabadult a kábítószer-függőségtől a Wiccan Duma segítségével, köszönöm Wiccan Duma az erőteljes varázslatokat. A nézők számára nem ismerem a helyzetét, de biztosíthatom Önöket, hogy segítséget kaphatnak a függőségük megállításához. , állítsa le a megszállottságot, állítsa le a depressziót, hagyja abba a visszaélést. Lépjen kapcsolatba a Wiccan Dumával a következőkért:
    1) Szerelmi varázslatok
    2) Elveszett szerelmi varázslatok
    3) Válási varázslatok
    4) Házassági varázslatok
    5) Szerelmi varázslatok.
    6) Elválasztó varázslatok
    7) Száműzd el a volt szeretőt
    8.) Szeretnél előléptetni.
    9) lottó nyerő varázslatok
    10) Ha meg akarja elégíteni szeretőjét
    11) Varázsmunka a bírósági per megnyerésére
    12) varázslat a megszállottság megtörésére
    Forduljon ehhez a nagyszerű emberhez, ha bármilyen problémája van a végleges megoldás érdekében. E-mail: whitemagictemple@gmail.com
    WhatsApp: +2348155926512

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.