A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonyás receptek. Összes bejegyzés megjelenítése

Harmonika krumpli

2014. október 28., kedd · Posted in ,

A krumpli-hús kombónak nagyon sok változata létezik. Ezzel a változattal már rég szemezek, és most eljött az ideje, hogy el is készítsem. 



Hozzávalók:
  • krumpli,
  • szalámi, vagy egyéb felvágott,
  • hagyma,
  • só,
  • kevés víz,
  • alufólia.
A krumplit megmostam, meghámoztam és fél cm széles bevágásokat ejtettem rajta. A vágásra vigyázni kell, mert ha végig vágod, akkor szétesik. Gyakorolni kell, még nekem is, mert eléggé bevágtam és amikor megsült, szétesett a krumpli, ezért nincs csak "nyers" kép.
A szalámit karikákra vágtam és minden behasításba tettem egy, két szelet szalámit, kolbászt. A hagymát is vékony szeletekre vágtam és a szalámi mellé tettem egy - egy szeletet. Az így megtöltött krumplikat egy jénai tálba tettem, öntöttem hozzá egy nagyon kevés vizet, megsóztam a krumplikat és alufóliával letakartam. Ha van fedője a tálnak, akkor fedővel kell lefedni, az enyémnek nincs, ezért használtam alufóliát. Sütőbe toltam és kb. 20 percig sütöttem közepes lángon. Ekkor kivettem, a krumpli már meg volt puhulva, így levettem az alufóliát és visszatettem kicsit pirulni. 

Krumpligulyás friss zöldségsalátával

2014. július 13., vasárnap · Posted in

Hozzávalók 4 személyre:
  • 2 nagy fej hagyma apróra vágva,
  • 3/4 kg újkrumpli
  • kb. 20 dkg füstőlt nyakas karaj
  • só,
  • kevés olaj,
  • 1 babérlevél
  • 1 kk pirospaprika.
Az apróra vágott hagymát és a füstőlt nyakas karajt kevés olajon üvegesre  pároltam. Kavargatás mellett hozzáadtam a pirospaprikát és felöntöttem vízzel. Hozzáadtam a sót, a babérlevelet és az újkrumplit, majd puhára főztem. Hamar megfőtt, mert az újkrumpli kevés idő alatt megpuhul. 
Készítettem mellé friss zöldségsalátát, mert a krumpligulyást vagy uborkasalátával tálaljuk nyáron, vagy zöldségsalátával. A hagymát, az uborkát és a paradicsomot szeletekre vágtam, a salátástálba tettem, adtam hozzá 21 ek olíva olajat, 1 kk ecetet, kevés sót és kevés cukrot, majd felöntöttem vízzel és összekavartam.

Mustárszószos rakott krumpli

2014. július 10., csütörtök · Posted in

Gondoltam újítok megint kicsit és a rakott krumplit nem tejföllel készítettem, hanem mustáros szósszal. 


Hozzávalók:
  • személyeként 2 közepes krumpli,
  • személyenként 1 - 2 főtt tojás,
  • olíva bogyó,
  • olíva olaj,
  • mustár,
  • só.
A krumplit héjában, sós vízben megfőztem, meghámoztam, majd karikára vágtam. A tojásokat sós vízben keményre főztem, meghámoztam és karikára vágtam. A mustárt kikavartam kevés olíva olajjal, majd a krumplihoz és a tojáshoz adtam, végül olívabogyóval díszítettem.

Tejfölös csirkepaprikás krumplival

2014. április 18., péntek · Posted in ,


Hozzávalók:
  • 1 egész csirkehát és 2 szárny (de lehet combra is készíteni),
  • 1 nagy fej hagyma,
  • 1 kk pirospaprika,
  • só,
  • 2 ek olaj,
  • 5 nagy szem krumpli,
  • 2 babérlevél,
  • tejföl.
A hagymát apróra vágtam és az olajon üvegesre pároltam. Hozzáadtam a pirospaprikát és felöntöttem vízzel. Hozzáadtam a csirkehúst, a sót, a babérlevelet és kb. 20 percig főztem. Utána hozzáadtam a meghámozott és kockára vágott krumplit is és puhára főztem. Tálaláskor tejföllel ízesítettem. 


Töltött fasirtgolyók petrezselymes krumplival

2014. április 16., szerda · Posted in ,


Hozzávalók 3 személyre:
A fasírthoz:
  • 30 dkg darált hús,
  • 4 egész tojás,
  • 2 ek gríz,
  • só,
  • őrölt bors,
  • 2 cikk zúzott fokhagyma,
A krumplihoz:
  • 4 nagy héjában főtt krumpli,
  • kevés olaj,
  • apróra vágott petrezselyemzöld.

A krumplit sós vízben héjastól megfőztem. Leöntöttem róla a vizet és 30 mp-ig hideg vízbe tettem, majd leöntöttem róla a vizet és amikor annyira kihűlt, meghámoztam, majd kockára vágtam.
3 tojást keményre főztem és megpucoltak. A darált húst egy keverőtálba tettem, hozzáadtam 1 felvert tojást, a sót, a borsot, a fokhagymát és a 2 ek grízt. Jól összedolgoztam és hagytam 10 percig állni. Utána a főtt tojásokat kettévágtam, majd húsba csomagoltam és forró olajon megsütöttem. Természetesen nem osztottam el elég egyenletesen a húst, egyes helyeken igen vékony volt a húsréteg, sütéskor összesűlt és most kilátszik a tojás, de ez benneteket n zavarjon :D A kockára vágott krumplit forró olajban kicsit megforgattam, rászórtam a vágott petrezselyemzöldet és máris tálalható volt. Jó étvágyat!

Párolt sertésoldalas petrezselymes krumplival

2014. március 26., szerda · Posted in ,


Hozzávalók:
  • füstölt sertésoldalas,
  • egy fej hagyma egészben,
  • pár cikk fokhagyma,
  • krumpli,
  • kevés olaj,
  • vágott petrezselyemzöld,
Az oldalast megmostam, a hagymával meg a fokhagymával és annyi vízzel, hogy ellepje, feltettem párolni. Mire lefőtt a víz róla, már puha is volt. Utána illik pirosra sütni, de én ezt a műveletet kihagytam. 
A krumplit héjában enyhén sós  vízben megfőztem. Leöntöttel róla a vizet. 10 másodpercre hideg vízbe tettem, majd meghámoztam. Kockára vágtam és kevés, forró olajon megforgattam, majd megszórtam vágott petrezselyemzölddel. Savanyú uborkával tálaltam.

Tárkonyos krumplileves füstőlt sertésfarokra főzve

2014. február 11., kedd · Posted in ,

Ez egy régi leves, nagymamám és édesanyám is rendszeresen készítette. Igaz ők  füstőlt csülökre főzték. Én is szoktam, de sajnos a csülökvásárlás elég nehéz dolog.  Egy időben csont nélküli, hálóba kötözött csülköt vettünk, de abban sokszor több a szalonna, mint a csülök, így most a sertésfarok nagyon jó megoldásnak bizonyul.



Hozzávalók:
  • 1 db füstőlt sertésfarok,
  • 6 közepes méretű krumpli,
  • 1 közepes fej hagyma,
  • 1 - 2 ek ecetes tárkony,
  • 1 egész tojás,
  • fél bögre tej,
  • só.
A füstőlt sertésfarkot (amin egy jó nagy darab hús is volt) megmostam és elegendő vízzel feltettem főni. Hozzáadtam a meghámozott hagymát, a sót, a tárkonyt és félig puhára főztem. Hozzáadtam a megmosott, meghámozott és kockára vágott krumplit, majd puhára főztem. Végül hozzáadtam a tojásfehérjét, (pár perc alatt megfőtt) és a tejjel elkavart tojássárgáját. Ízlés szerint adtam még hozzá kevés ecetet. 

A tojássárgás habarást nem kellene belefőzni a levesbe, de sajnos már félek, így nem érdekel, hogy összemegy, én belefőzöm.

Töltött fasirt 12 perces kuktás krumplival

2014. január 21., kedd · Posted in ,

Régebb nagyon közkedvelt volt a töltött fasirt nálunk. Most is az, de én még sosem készítettem. Hát most eljött az ideje :)


Hozzávalók a fasirthoz:
  • 60 dkg darálthús,
  • 3 + 1 tojás,
  • 2 kisebb krumpli,
  • 2 cikk zúzott fokhagyma (lehet több is, aki szereti),
  • 1 ek búzadara,
  • só, 
  • bors,
  • kevés olaj,
3 tojást keményre főztem és megpucoltam. A két krumplit sóz vízben megfőztem, meghámoztam, hagytam kihűlni, majd lereszeltem. A darálthúst sóztam, borsoztam, hozzáadtam a zúzott fokhagymát, a lereszelt krumplit, majd az egy evőkanál búzadarát, végül egy felvert tojást és jól összedolgoztam. Kb. 10 percet hagytam állni.

A fóliát az asztalra terítettem, kevés olajat öntöttem rá és elkentem. Erre terítettem le a darálthúst és téglalap alakúra igazítottam el. Ráhelyeztem a  3 kemény főtt tojást, majd betakartam a hússal, tekercset formálva belőle. Óvatosam becsomagoltam, a fóliát úgy hajtogatva, hogy ne szakadjon el és ne is maradjon rés rajta, vagy nyílás. Kalácsformába tettem, öntöttem hozzá kis vizet és sütőbe tóltam. Kb 50 percig sütöttem, majd kibontottam a fóliát és visszatóltam a sütőbe, hogy a teteje is megpiruljon. 

Hozzávalók a kuktás krumplihoz:
  • személyenként 2 közepes krumpli, 
  • 1 ek olaj, 
  • víz, 
  • só.
A krumplikat meghámoztam és fél cm-es vastagságú karikákra vágtam. A kuktába kb. 1 ek olajat öntöttem, elhelyeztem benne a krumplikat úgy, hogy ne legyen sok egymáson, majd annyi vizet öntöttem rá, hogy majdnem ellepje. Lezártam a kuktát, közepes lángra tettem és 12 perc alatt elkészült a krumpli. Nagyon szeretem ezt a megoldást, mert hamar elkészül, nem olajos, a krumpli nem száraz és nagyon ízletes.

Ecetes, sült paprikával tálaltam.

Krumpli ropogós

2013. október 5., szombat · Posted in


Hozzávalók 4 személyre:
  • 5 krumpli,
  • 3 tojás,
  • só,
  • kevés olaj.
A krumplikat megmostam, majd enyhén sós vízben héjastól megfőztem. Utána meghámoztam és lereszeltem. A jénai tálat megkentem olajjal, elterítettem benne a krumplit, majd ráöntöttem a felvert tojásokat. A tetejét megsóztam és a villával kicsit összekavartam az egészet, majd sütőben, közepes lángon megsütöttem. 

Sült húsokhoz tálalható, de magára is finom.Zöldfűszert is lehet használni hozzá.

Krumpligulyás kicsit másképp

2013. augusztus 30., péntek · Posted in ,


Nálunk nagy sláger a krumpligulyás, mindenki szereti, most viszont másképp készítettem el, tettem bele sárgarépát és fűszerpaprika helyett pedig rendes, friss, paradicsom paprikát. Így is nagyon finom, meg fogom tartani a receptet.

Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 nagy fej hagyma apróra vágva,
  • 1 közepes méretű sárgarépa karikára vágva,
  • 1 paradicsompaprika apróra vágva,
  • 4 - 5 nagy krumpli kockára vágva,
  • egy arasz kolbász karikára vágva,
  • só,
  • kevés olaj,
  • 2 babérlevél.
A hagymát, a sárgarépát kevés olajon elkezdtem párolni. Kavargatás mellett hozzáadtam a paprikát és kolbászt, majd még kb. 10 percig pároltam. Felöntöttem vízzel, hozzáadtam a sót és a babérlevelet és a krumplit, majd puhára főztem.

Nagyon finom lett!

Paradicsommal sült kolbász krumplipürével

2013. augusztus 29., csütörtök · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • kolbász,
  • krumpli,
  • vaj,
  • kevés tej,
  • só,
  • paradicsom.
A krumplit meghámoztam, kockára vágtam és sós vízben puhára főztem. Kevés vajjal és tejjel krumplipürét készítettem belőle.

A kolbászt mindkét felén bevágtam, majd zsiradék és víz nélkül egy lábasban  odatettem  sülni. Megpirítottam mindkét felén, hagytam, hogy kisüljön a zsírja, majd hozzáadtam a kockára vágott paradicsomot és néha megkavarva lepároltam, majd tányérra téve tálaltam. 


Gazdag zöldségleves

2013. augusztus 17., szombat · Posted in , , , ,

Az a legjobb a zöldséglevesekben, hogy a végtelenségig lehet kombinálni bennük az alapanyagokat és mindig más ízvilágot kapunk. Ez azért gazdag zöldségleves, mert annyi minden van benne, hogy második fogás már nem is szükséges mellé. 



Hozzávalók:
  • 1/2 fej káposzta (kis fej),
  • 3 db kicsi burgonya,
  • 2 db. sárgarépa,
  • 2 db. fehérrépa,
  • 1 marék zöldborsó,
  • 1 kicsi zöldpaprika,
  • 1 kisebb fej hagyma,
  • 2 cikk fokhagyma,
  • 2 csirkehát,
  • 1 kk só,
  • kevés cérnametélt,
  • petrezselyemzöld.
A csirkehátakat leforráztam és  a megfelelő vízmennyiséggel feltettem főni. Hozzáadtam a sót, és az apróra vágott zöldségeket, a hagymát és a fokhagymát, majd a petrezselyemzöldet és mindent puhára főztem. Utána eltávolítottam belőle a petrezselyemzöldet, a hagymát és hozzáadtam a cérnametéltet, majd hagytam még pár percig főni. Tejföllel tálaltam.

Rozmaringos krumpli cérna kolbásszal és debrecenivel

2013. július 18., csütörtök · Posted in ,

Többször említettem már, hogy nagyon ellenzem a zsírban, olajban sütést. Ritkán sütök olajban, ez alól kivételt képez a hagyma párolása, amihez a minimális olajmennyiséget használom, zsírt meg egyáltalán nem használok.

Ennek ellenére az ízek hiányoznak, mert megszoktam. Ezért igyekszem új, egészséges módszereket találni és úgy elkészíteni az ételeket, hogy visszakapjam a várt ízvilágot, de ugyanakkor egészséges is legyen.

Összeállítottam ezt a rozmaringos krumplit a cérnakolbásszal és a debrecenivel, ami normális, hagyományos esetben olajban sült volna.

A krumplit megtisztítottam, megmostam és kockára vágtam. Egy jénai tál alját megkentem olajjal, beletettem a krumplit, megsóztam és szórtam rá rozmaringot, majd sütőben pirosra sütöttem. Időnként megkavartam, hogy ne ragadjon oda.
A cérnakolbászt feldaraboltam, végeit behasítottam. A debrecenit ketté vágtam, és behasítottam. Egy másik jénai tálba 1 kiskanál olajat tettem, hozzá egy ujjnyi vizet és beletettem a kolbászokat, majd sütőbe toltam és pirosra sütöttem.

Íme az eredmény:



Biztosíthatok mindenkit, hogy nagyon finom. Megéri kipróbálni!

Édes-kedves krumplileves

2013. június 8., szombat · Posted in ,


Hozzávalók 2 személyre:
  • 2 vékony szelet füstölt szalonna nagyon apró kockára vágva,
  • 1 kk pirospaprika,
  • 4 közepes méretű újkrumpli,
  • só,
  • vágott zöldpetrezselyem,
  • fél csésze tej.
A szalonnát addig pirítottam, amíg a zsír kiolvadt belőle, hozzáadtam a pirospaprikát és felöntöttem vízzel. Hozzáadtam a megtisztított és kockára vágott újkrumplit, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a sót és puhára főztem. Amikor a krumpli puha volt, hozzáadtam a tejet, hagytam felforrni és kész is volt a leves.

Láttam olyan változatot is, ahol a kiolvasztott szalonnához lisztet adtak, így lett egy rántás szerűség a leveshez, de én  jobbnak láttam, hogy a lisztet kihagyom és helyette tejet adok hozzá.

Gombás burgonyaleves

2013. május 8., szerda · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • 15 dkg gomba, 
  • 40 dkg burgonya,
  • 1 fej hagyma,
  • 1 csomó petrezselyemzöld,
  • 1 evőkanál liszt,
  • só,
  • bors,
  • 10 dkg zellergumó,
  • másfél evőkanál olaj vagy zsír.
A zsiradékban megpároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a megmosott, megtisztított, fölszeletelt gombát, az ugyancsak szeletekre vágott zellert, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk liszttel, majd fölöntjük 8 dl hideg vízzel. Beletesszük az apró kockára vágott burgonyát, puhára főzzük, tálalás előtt apróra vágott petrezselyemzöldet hintünk a tetejére.
Dolgozó Nő - 1982 július

Én annyit változtattam a recepten, hogy nem használtam zellert, mert nem nagyon kedvelem, adtam hozzá 1 cikk fokhagymát és elfelejtettem rátenni a petrezselyemzöldet. Ettől eltekintve a leírás szerint készült a leves, ami nagyon finom. 

Paradicsommártás kolbásszal, tojással és krumplipürével

2013. február 7., csütörtök · Posted in , , ,

Ezzel a fogással most a nagymamámra emlékezek. Ő készítette mindig és nagyon szerettük. Én ritkán készítettem eddig, de szeretném gyakrabban az asztalra tenni, mert nagyon finom.


Hozzávalók:
  • kolbász,
  • tojás,
  • krumplipüré,
  • paradicsomszósz.

A krumplit sós vízben megfőztem, leszűrtem, adtam hozzá kevés tejet és vajat, utána a robotgéppel simára kavartam. Kevés lisztből rántást készítettem, hozzáadtam egy hagymát, hagytam kiforrni, aztán házi paradicsomlével felöntöttem, hagytam kicsit főni, majd ízlés szerint ízesítettem (só, cukor). Tálalás előtt a hagymát ki kell venni belőle. Megfőztem a tojásokat, meghántottam és ketté vágtam. A kolbászt darabkákra vágtam, kevés olajon megsütöttem és máris tálaltam. 

Próbáljátok ki mert nagyon finom.


Babérleveles krumplileves füstölt kolbásszal

2012. október 29., hétfő · Posted in ,


Hozzávalók:
  • krumpli,
  • hagyma,
  • füstölt kolbász,
  • mangalica szalonnabőr,
  • kevés olaj,
  • pirospaprika,
  • só,
  • babérlevél,
  • kevés liszt,
  • kevés tej.
A kolbászt karikára vágtam és a szalonnabőrrel együtt a forró fazékba tettem, kavargatás mellett hagytam a zsírt kiolvadni belőle. Ha elég a zsiradék, akkor nem kell hozzá olaj, de ha kevés, akkor pótolni kell. A hagymát apróra vágtam, hozzáadtam a kolbászhoz, üvegesre pároltam majd hozzáadtam a pirospaprikát és felöntöttem vízzel. Hozzáadtam a sót, a meghámozott és kockára vágott krumplit, a babérlevelet és puhára főztem.  Ekkor kevés lisztből és tejből habarást készítettem, hozzáadtam a leveshez, hagytam felforrni, majd még utánaízesítettem. 

Marokkói csirke

2012. június 25., hétfő · Posted in ,


Hozzávalók:
  • 4 csirkecomb, 
  • 2 hagyma,
  • 10 dkg olívabogyó,
  • 5 dkg mazsola,
  • 1 kk. köménymag,
  • 2 apróra vágott paradicsom,
  • 1 paprika (én lecsónak eltett dinsztelt paprikát használtam), 
  • só,
  • bors,
  • negyed liter paradicsomlé,
  • 200 ml víz.
A csirke bőrét eltávolítottam, megmostam és a jénai aljára helyeztem. Hozzáadtam az apróra vágott hagymát, az olívabogyót, a mazsolát, a paradicsomot, a paprikát, sóztam, borsoztam. Rászórtam a köménymagot, ráöntöttem a paradicsomlevet és a vizet, majd fedő alatt puhára pároltam. Utána levettem róla a fedőt és addig hagytam a sütőben, amíg a leve kissé elfőtt.  Én natúr újkrumplival tálaltam.

Az elején kicsit idegenkedtem tőle, ugyanis mazsola kell hozzá, de nagyon különleges, finom ízvilágot teremt ez az együttes. Nem csalódtam benne. 


Tavaszi zöldségleves

2012. június 21., csütörtök · Posted in , , ,


Hozzávalók:
  • sárgarépa,
  • fehérrépa,
  • hagyma,
  • újkrumpli,
  • zöldborsó,
  • karfiol,
  • só.
A zöldségeket megtisztítottam, megmostam. A sárgarépát és a fehérrépát vékonyra szeleteltem.  karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobb krumplikat négybe vágtam, a kisebbeket pedig egészben hagytam. Az apróra vágott hagymát a fövő vízhez adtam, hozzáadtam a sárgarépát és a fehérrépát, a sót majd félkészre főztem. Amikor már majdnem puha volt, hozzáadtam a többi zöldséget és puhára főztem. Tálaláskor tejfölt lehet kínálni hozzá. Könnyű, egészséges tavaszi leves.

Burgonyás tortilla

2012. május 29., kedd · Posted in , ,


Hozzávalók személyenként:
  • 1 burgonya,
  • 1 tojás,
  • 2 újhagyma,
  • só, 
  • bors,
  • olaj a sütéshez.

A hagymát megtisztítottam és vékony karikákra vágtam. Forró olajban, kavargatás mellett (nehogy megégjen) elkezdtem üvegesre párolni. A burgonyát megmostam, meghámoztam és lereszeltem. Hozzáadtam a hagymához, megsóztam és folyamatosan kavargattam, hogy ne égjen oda. 


Addig kavargattam, amíg a burgonya meglágyult. Ekkor felvertem a tojást és a hagymás - burgonyás keveréket a tojáshoz adtam. Jól összekavartam és hagytam 15 percig állni. A teflont a maradék olajjal visszatettem a tűzre, megvártam amíg kellőképp forró az olaj és beleöntöttem a krumplis keveréket. Szépen elegyengettem, hogy ne legyen túl vastag, aztán kissé megborsoztam. Egyik felét pirosra sütöttem, aztán óvatosan megfordítottam és a másik felét is pirosra sütöttem. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.