Tejfölös csiperke gomba paprikás puliszkával

2014. november 22., szombat · Posted in ,

Ezt a paprikást kicsit másképp készítettem, mint ahogy a gombapaprokást általában készíteni szoktam. 


Hozzávalók 4 személyre:
  • 0,5 kg csiperke gomb,
  • 1 fej hagyma apróra vágva,
  • só,
  • kevés őrölt bors,
  • apróra vágott petrezselyem,
  • kevés olaj,
  • tejföl.
A hagymát apróra vágtam, kevés olajon üvegesre pároltam. Utána hozzáadtam a megtisztított és felszeletelt gombát. Pár percig, kavargatás mellett pároltam, aztán felöntöttem annyi vízzel, hogy majdnem ellepje. Hozzáadtam a sót és puhára pároltam. Régebb mindig lisztes, tejfölös habarást készítettem és úgy sűrítettem a paprikást, de most gondoltam ideje kipróbálni milyen liszt nélkül. Így hozzáadtam a tejfölt és hagytam összerotyogni. Puliszkát főztem mellé és tálaláskor egy kis vágott petrezselymet szórtam a tetejére. Nagyon finom lett és ezentúl mellőzöm a lisztet, mert a puliszkában van elég szénhidrát amúgy is.

Goldenblog 2014

2014. november 20., csütörtök · Posted in ,

Az idén is megrendezésre került a Goldenblog és mint tavaly, valaki benevezte a gasztro blogok kategóriába az én blogomat. Nem tudom ki volt, de köszönöm szépen neki ismeretlenül is. Fogalmam sem volt róla, el is felejtettem, hogy Goldenblog létezik, de a statisztika kimutatta, hogy onnan érkeztek látogatók a blogomra, így jöttem rá a turpisságra.

Az idén sem szóltam senkinek róla, mert nem szeretem az ilyen: "Szavazzatok rám minél többen" stílusú felhívásokat. Én úgy vagyok vele, hogy ez egy igazi, tiszta megmérettetés, de csak akkor, ha nem avatkozunk bele. Szerettem volna látni, hogy mennyire értékeli a publikum a blogot és a blogon megjelentetett recepteket. Mivel a tavaly is részt vett a blog a Goldeblog szavazáson, így már volt egy mérce. Egy dologban reménykedtem, mégpedig abban, hogy jobb eredményt érek el, mint tavaly, mert igazán ez lenne az előrelépés. Számokban nem fejeztem ki a reményt, mert már nem emlékeztem a tavalyi eredményre, de miután kihirdették a végeredményt, megnéztem a tavalyit és összehasonlítva az idénivel, mondhatom, hogy sikert értem el. 

És most lássuk a számokat. 

A tavalyi, Goldenblog 2013-on a 323 résztvevő közül a 174-ik lettem, ami így abszolút értékben nem sokat mond, de százalékban kifejezve azt mutatja, hogy az első 53,87%-ba benne voltam. 



Nos, idén a 2014-es Goldenblogon 113 blog indult a Gasztro kategóriában és az Egészséges Ételek az 56-ik helyen végzett, ami százalékban kifejezve azt jelenti, hogy az első 49,55%-ba bekerült.


Sok ismerős blog szerepel még a listán és ezennel szeretnék gratulálni mindenkinek, akinek a blogja indult az idei Goldenblogon. 

Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik a blogomra szavaztak. Nekem ez nagyon sokat jelent, úgy gondolom ez az igaz értékelés, ez jelzi azt, hogy jó úton haladok és az, amit közzé teszek, elnyeri valamilyen szinten az olvasó tetszését.

Igyekszem továbbra is jó, egészséges, finom és könnyen elkészíthető recepteket közzétenni és remélem a jövő évi Goldenblogon is sikerül megtartani ezt a helyezést, vagy akár előrelépni.

U.I. Miután megírtam a bejegyzést, rámentem pár blogra és megnéztem ki hogyan hírdette a részvételét. Arra számítottam, hogy többen bejegyzést írnak és többé-kevésbé burkoltan megkérik az olvasót, hogy szavazzon a blogra, de arra, amit a nyertes blogon láttam, álmomban sem gondoltam volna (itt egy nagy mosolygós szmájli helye). Ezért is tartom maximális sikernek azt, amit elértem :)


Kefires avokádó krém

2014. november 17., hétfő · Posted in , ,



Hozzávalók:
  • 1 avokádó,
  • 1 kicsi fej hagyma,
  • kefir,
  • kevés feta sajt (elhagyható),
  • só,
  • citromlé.
Az avokádót ketté vágtam, kivettem a magját, meghámoztam, felszeleteltem és a blenderbe tettem. A hagymát meghámoztam, apróra vágtam és ezt is a blenderbe tettem. A sajtot is apróra vágtam és hozzáadtam az avokádóhoz. Hozzáadtam a frissen csavart citrom levét, a sót, a kefirt és az egészet  összeturmixoltam.

Kiváló kenhető krém reggelire, vacsorára. Egészséges és könnyű elkészíteni. Barna magos kenyérrel fogyasztottam.

Francia burgonya

2014. november 8., szombat · Posted in


Hozzávalók:
  • 1 kg nyers burgonya,
  • 4 dl tejföl,
  • 2 tojás,
  • 2 ek olaj,
  • 1 ek só,
  • 1 kk reszelt szerecsendió,
  • 2 ek olaj,
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • reszelt sajt.
A tepsit olajjal megkentem és megszórtam zsemlemorzsával. A burgonyát meghámoztam, kb. 3 mm vastag szeletekre vágtam és soronként a tepsibe helyeztem, minden sort megsózva. A tojásokat felvertem, hozzáadtam a tejfölt és a fűszereket, majd az egészet a burgonyára öntöttem, kicsit megrázogatva, hogy mindenhova jusson. Fóliával letakartam és a sütőbe toltam. Közepes lángon kb. 40 percig sütöttem, majd levettem róla a fóliát, megszurkáltam, hogy lássam, megpuhult már a burgonya és mivel már puha volt, rászórtam a reszelt sajtot és visszatoltam a sütőbe. Még kb. 15 percig sütöttem, hogy a sajt ráolvadjon. Lehet hagyni, amíg a sajt piros lesz, ki ahogy szereti. 


Diós szelet

2014. november 2., vasárnap · Posted in ,


Hozzávalók:
  • 12 dkg vaj, 
  • 25 dkg cukor, 
  • 30 dkg finomliszt, 
  • 15 dkg darált dió, 
  • 3 tojás, 3 dl tej, 
  • 1 tasak sütőpor, 
  • 2 ek vaníliás cukor.  
A tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra kavartam. Hozzáadtam a vajat és tovább kavartam.  A liszthez hozzáadtam a sütőport, összekavartam, majd kanalanként hozzáadtam a cukros masszához és simára, csomómentesre kavartam. Hozzáadtam a darált diót és a tejet, összekavartam, majd ócvatosan beleforgattam a habbá vert tojásfehérjét.Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöttem és előmelegített sütőben megsütöttem. 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.