Az elrontott palacsinta története

2015. február 24., kedd · Posted in


Az úgy volt, hogy palacsintát szerettem volna sütni. Gondoltam feltalálom a spanyolviaszt. Zabpelyhes palacsintát szerettem volna, összekészítettem az alapanyagokat egy  recept szerint, ahol azt írta, hogy ha nem daráljuk le a zabpelyhet, úgy is jó.
Ez volt a recept: 10 dkg zabpehely, 5 dkg tk liszt, 2 db tojás, 1 teáskanál sütőpor, 2 ek olívaolaj, 1 csipet só,  2 dl víz.

Jó darabos masszát kaptam, de hagytam állni 1 órát, hogy a zabpehely szívja magába a nedvet és puhuljon meg. Megsütöttem belőle két evőkanálnyit, de gyakorlatilag egy törékeny maszlag lett, és ehetetlen. Megmérgelődtem és betettem a többit a hűtőbe.

A következő gondolatom az volt, hogy kidobom az egészet. Aludtam rá egyet, aztán eszembe jutott, hogy akár ki is javíthatnám és meg is süthetném. Itt kezdődött a kihívás, mégpedig az, hogy mit tegyek bele ahhoz, hogy jó legyen.

Így legjobb belátásom szerint beletettem még kb. 10 dkg zabpelyhet (azért kb, mert csak úgy szórtam bele, amíg láttam, hogy felveszi a nedvet), 20 dkg cukrot, 10 dkg darabos diót, mégy 1 teáskanál sütőport, és 5 dkg margarint. Jól összedolgoztam, majd kekszet sütöttem belőle.

A formája nem valami szép, de nagyon finom :)

Káposztával töltött paprika

2015. február 18., szerda · Posted in , , , ,

Legyalulunk vagy nagyon keskeny csíkokra vágunk szép, tömör káposztafejeket, besózzuk, és egy napig állni hagyjuk. Másnap kinyomkodjuk belőle a levet. Húsos zöldpaprikákat megmosunk, és ebbe tömködjük bele jó szorosan a káposztát. A megtöltött paprikákat vágott felükkel felfelé jó szorosan 2 – 3 literes üvegekbe egymás mellé állítjuk. Az üvegek aljára és tetejére néhány szál csombort, meggyfalevelet, kaprot, megtisztított, hosszában négyrét vágott tormát, csipetnyi majorannát, 1 kiskanál mustármagot teszünk. A paprikákat tormaszeletekkel szorítjuk le. Három rész vízből, egy rész gyenge ecetből kevés sóval, cukorral levet forralunk, lehűtjük, majd a káposztával megtöltött paprikákra öntjük. Néhány napig nem kötjük le, csak kistányérral fedjük le az üvegeket, ha a paprikák a levet magukba szívták, utánatöltjük. Végül lekötjük, és a helyükre tesszük.
Dolgozó Nő - 1982 augusztus

Gyümölcs télire cukor nélkül

2015. február 17., kedd · Posted in ,

A megtisztított, kimagozott feldarabolt gyümölcsöt üvegekbe rakjuk, dupla celofánnal lekötözzük, és 20 - 25 percig gőzöljük. A gőzölést másnap és harmadnap megismételjük, mindannyiszor a vízben hagyva közben az üvegeket. Mindenféle gyümölcsből készíthetünk ily módon befőttet.
Dolgozó Nő - 1982 augusztus

Tölteni való paprika paradicsomosan eltéve

A zöldpaprikát megtisztítjuk és jól megmossuk. Tiszta forró vízzel leforrázzuk 1 - 2 percig vízben hagyva a paprikákat. Leszűrjük , szitán jól lecsurgatjuk, majd egymásba dugdosva rakjuk az üvegekbe egymás fölé helyezve úgy, hogy a hegyes végük lefelé álljon. Frissen főzött paradicsompürével töltjük fel úgy, hogy ellepje a paprikát. Tetejükre kevés szalicilt teszünk, lekötözzük, és 20 percig gőzöljük.
Dolgozó Nő - 1982 augusztus

Paprikasaláta télire

Hozzávalók:
  • 4 kg paprika,
  • 1/4 liter ecet,
  • 2 evőkanál só,
  • 5 db babérlevél,
  • 10 - 15 szem bors,
  • kb. 10 cukor.
A szép húsos paprikát karikára vágjuk - külön a zöldet és külön a pirosat - és leforrázzuk ecetes vízzel. Rövid ideig állni hagyjuk, azután szitán vagy szűrőn leszűrjük, és üvegekbe rakjuk rétegenként piros és a zöld színű paprikát. Erős ecetes levet készítünk, amelybe sót, babérlevelet, szemes borsot és annyi cukrot teszünk, hogy édeskés legyen. Felforraljuk, majd ha lehűlt, a paprikára öntjük. Az üvegeket lekötjük és kigőzöljük. 
Dolgozó Nő - 1982 augusztus

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
martinelli. Üzemeltető: Blogger.